persze valahogy megint lett füstöröm, s nem is bírtam visszatartani, már Másodmagamnál rákezdtem, s el is indult a para a szélrózsa minden irányába, hogy akkor a holnapi mi lesz, amikor a KávéTea mesterhűvösített helyiségében ülünk a versenytársakkal, s úgy fogunk húzódozni egymástól, mint amikor Bethlen János egyszer egy padra ültetett egy miépes és egy szdsz-es fővárosi képviselőt, miközben az mszp-s gyengéden megsimogatta a fideszes kezét a másik padon.
reggelente igen erős ingerenciát érzek valamely bkv-jármű szétverésére, további legalább tucatnyi utastárs kinyírására. fáj a korán kelés is, s fáj emberek közé menni is. a Másodmagami találkozás áfája is 2×1 óra tömegközlekedés. jegy nélkül, természetesen. a felnőtt bérlet ára átlépte a befizetési küszöbhatárt, random lyukasztó lettem. ma akkora tömeg volt a piroson, hogy rájöttem, hogy elég vékony vagyok ahhoz, hogy lépcsőkorlát külső oldala és az ajtó között elférjek, egyik lábamat egyik, másikat a másik oldalra téve, míg mindkét lépcsőn egy-egy további utas áll, akik simán hülyének néznek. ezentúl csak így megyek mindenhová.
bőrrák off. ja, az tegnap volt, alsógatyás stírölés irodatérben, csak a szerencsén múlott, hogy váltottam. Apu is off, cigi on, aztán én is off.